"Eredj haza, szegény asszony! Mosd fehérre mocskos lepled; Eredj haza, Isten adjon Erőt ahhoz és kegyelmet. " S Ágnes asszony a patakban Lepedőjét újra mossa; Fehér leplét, tiszta leplét Oh! irgalom atyja, ne hagyj el Mert hiában tiszta a gyolcs, Benne többé semmi vérjel: Ágnes azt még egyre látja S épen úgy, mint akkor éjjel. Virradattól késő estig Áll a vízben, széke mellett: Hab zilálja rezgő árnyát, Haja fürtét kósza szellet. Holdvilágos éjjelenkint, Mikor a víz fodra csillog, Maradozó csattanással, Fehér sulyka messze villog. És ez így megy évrül-évre; Télen-nyáron, szünet nélkül; Harmat-arca hő napon ég, Gyönge térde fagyban kékül. Őszbe fordul a zilált haj, Már nem holló, nem is ében; Torz-alakú ránc verődik Szanaszét a síma képen. Régi rongyát mossa, mossa – Fehér leple foszlányait A szilaj hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Az �r�k zsid� (1860) Buda hal�la (1863) Epilogus (1877) Naturam furc� expellas (1877) Tambur�s �reg �r (1877) Mindv�gig (1877) V�r�s R�b�k (1877) Tengeri-h�nt�s (1877) Toldi szerelme (1879) �letrajz P�lyak�p �rtelmez�sek Hat�st�rt�net Sz�veggy�jtem�ny Szakirodalom T�rl� Tan�ri k�zik�nyv Jegyzetek 85. sziszifuszi �s danaidai munk�ra: a sziszifuszi munka a kimer�t� �s hi�baval� munka jelk�pe. Az �kori g�r�g monda szerint a hal�lt is kij�tsz� Szisz�phosz kir�ly arra it�ltetett, hogy az alvil�gban egy mindig visszazuhan�, s�lyos k�szikl�t kell a hegyre felg�rgetnie; a f�rjeiket meggyilkol� Danaid�k pedig arra, hogy lyukas hord�ban kell a vizet hordaniuk.
"Eredj haza, szegény asszony! Mosd fehérre mocskos lepled; Eredj haza, Isten adjon Erőt ahhoz és kegyelmet. S Ágnes asszony a patakban Lepedőjét újra mossa; Fehér leplét, tiszta leplét A futó hab elkapdossa. Mert hiába tiszta a gyolcs, Benne többé semmi vérjel: Ágnes azt még egyre látja S épen úgy, mint akkor éjjel. Virradattól késő estig Áll a vízben, széke mellett: Hab zilálja rezgő árnyát, Haja fürtét kósza szellet. Holdvilágos éjjelenkint, Mikor a víz fodra csillog, Maradozó csattanással Fehér sulyka messze villog. És ez így megy évrül-évre, Télen-nyáron, szünet nélkül; Harmat-arca hő napon ég, Gyönge térde fagyban kékül. Őszbe fordul a zilált haj, Már nem holló, nem is ében; Torz-alakú ránc verődik Szanaszét a síma képen. S Ágnes asszony a patakban Régi rongyát mossa, mossa – Fehér leple foszlányait A szilaj hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.