Ehhez pedig nem kell más, mint 1 kg lecsópaprika, fél kg paradicsom, 1 közepes fej vöröshagyma (kb. 100 gramm) és só. Ezekkel a mennyiségekkel számoltunk. Nézzük először hogyan változott a hagyma, a paprika és a paradicsom ára az elmúlt években. A vöröshagyma és a paradicsom átlagárait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) havi szinten közli. Így vizsgálva az árakat látható, milyen szezonális hatás érvényesül: Míg a paradicsom ára jelentős ingadozást mutat, addig a vöröshagyma ára nagyjából állandó. 2016 őszétől stabilan 200 forint alatt maradt a kilós átlagára 2018 nyaráig, amikor is elkezdett felmenni a hagymaár, és meg sem állt 2019 júliusáig. Onnantól ismét csökkenést mutat, de azóta sem ment 270 forint alá az átlagos kilónkénti ár. Fontos hangsúlyozni, hogy átlagárról beszélünk, tehát nem legalacsonyabb árról, ezekben ugyanúgy benne vannak a hipermarketek akciói, a piacok nyomottabb árai, mint a sarki kisbolt tarifája. A paradicsom árképzésén viszont a hagymával ellentétben látszik, mikor van az igazi idény: évről évre júliustól szeptemberig a legalacsonyabb a paradicsom ára.
Túlérve különösen keserű, ezért a megfelelő érettségben, inkább zsengén szedjük.
A kígyóuborkát 230-420 forintért adták, míg a berakó uborka ára 180-300 forint között mozgott. Sárgadinnye ára: a sárga húsú sárgadinnye Kecskeméten 300 forintba került kilónként, míg a szegedi piacon 440 forintért lehetett darabját megvásárolni. Főzőtökfélék ára: Szegeden a spárgatökért 250, Debrecenben 280 forintot kellett fizetni. A cukkini 290-450 forintba került, a patisszont 340-400 forintos áron adták, míg a bébitök Miskolcon 250 forintért kerülhetett a vásárlók kosarába. Leveszöldségek ára: a szabadföldi sárgarépa kilója Szegeden csak 120 forintba került, Miskolcon 180, Debrecenben 200 forintért kínálták. Kiszerelésenként a primőr sárgarépát 110-200 forintos áron kínálták. A szabadföldi petrezselyem kilója Szegeden 420, Debrecenben 500, Miskolcon 520 forintba került. A primőr petrezselyem 150-300 forintos áron volt kapható. A szabadföldi gumós zellert Debrecenben 200, Miskolcon 290 forintért kínálták a kereskedők. Idősgondozó szolgálat kecskemét Herman ottó kollegium szeged