Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, vasárnap délután halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Csomádon. Egy őrbottyáni fiatalember előzésbe kezdett, a manővert nem tudta befejezni és összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval. Egy 58 éves asszony meghalt, utasa súlyosan megsérült. A rendőröknek a helyszínen gyanúsak voltak a 20 éves, a balesetet könnyű sérüléssel megúszó fiatalemberen látható jelek, ezért kettős mintavétel következett. Az eredmény igazolta a gyanút, a sofőr szervezetében THC nyomát mutatták ki – olvasható a oldalon. Forrás: Nem sokkal később egy másik rendőri egység az őrbottyáni lakáson kutatott, ahol egy mosókapszulás dobozban "bruttó" 11 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint 2 őrlőt, és egy digitális mérleget is lefoglaltak. A halálos közúti baleset okozásával gyanúsítható fiatalembert a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását. Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán
Az erőd falai között sötét erő rejtőzik, amely rossz néven veszi, hogy megzavarták nyugalmát. Pusztítani kezdi a katonákat, kiszívja az életerejüket, ily módon növelve a sajátját. Amikor az egyik halott mellett feliratokra bukkannak, a német tisztek kénytelenek segítséget kérni a helybéli zsidó orvostól. Theodor Cuza az ősi nyelvek szakértője. Ennek révén kapcsolatba lép az erőd "lakójával", nem sejtve, milyen végzetet jelent ez az emberiség számára. Stáblista: Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a semmilyen felelősséget nem vállal. Karácsonyi komolyzenei koncertek film Mai balesetek Közúti balesetek vasárnap teljes film Vasárnap Saturday, November 29, 2014 My American Nurse 2 2010 Teljes Film Magyarul Videa HU Képesítés Jelzése: ★ ★ ★ ★ ★ 83 kifelé közül 100 függ ön 8139 Látogatók Utolsó felülvizsgált: 33 Perccel ezelőtt! 2019. június 10-től minden hétköznap 19:35-től az RTL Klub képernyőjén látható a Çarpışma (Megtörve) című török sorozat. A sorozatot 2018 ősze óta, csütörtök esténként vetítették Törökországban a Show Tv-n és 2019. május 30-án adták a 24., egyben záróepizódot.
2021. 09:13 Súlyos baleset a Szerémi úton, egy embert feszítővágóval kellett kiszabadítani a roncsból – videó Két autó karambolozott, az egyik egy közvilágítási oszlopot is kidöntött. 2021. 10:31 Tömegkarambol bénította meg az M3-as forgalmát A Vásárosnamény felé vezető oldalon történt az eset. 2021. 30. 15:22 Magyarországon is dolgoznak a közúti balesetmentességen 2050-re nullára akarják csökkenteni a közúti halálos balesetek számát az Európai Unióban. Az ehhez szükséges megoldásokon, fejlesztéseken már dolgoznak Magyarországon az innovációs és technológiai miniszter szerint. 2021. 26. 11:23 Fekete hétvége a magyar utakon, hatan vesztették életüket – megrázó képek Az M5-ös autópályán ketten haltak meg egy ütközés következtében, az M6-on pedig egy, a hatóságok elől menekülő embercsempész csapódott szalagkorlátnak. 2021. 03. 05:20 Külön figyelmet igénylő járművek jelentek meg a magyar utakon A közutakon ismét nagy számban megjelenő mezőgazdasági gépekkel történő balesetek 67 százalékáért részben vagy teljesen a másik résztvevő fél a felelős, e balesetek 13 százaléka jár súlyosabb sérülésekkel – derül ki az mezőgazdasági portál legújabb kutatásából.
Egy motoros egy gépkocsisort előzött. 2022. május 23., 17:42 Rendszám és jogosítvány nélkül, ittasan okozott balesetet Közlekedési balesetet okozott szombat délután egy 32 éves férfi a Dunaszerdahelyi járásban. Végzetes rollerezés 2022. május 20., 17:27 Halott rolleres feküdt a zebrán Péntekre virradóra holtan találtak egy rollerest Besztercebányán. Balesetek 2022. május 20., 13:13 Tavaly az Érsekújvári járásban történt a legsúlyosabb közúti baleset Tavaly az Érsekújvári járásban történt a legsúlyosabb közúti baleset, melyben négyen vesztették életüket. Óvatosan! 2022. május 20., 11:11 Busz elé lépett a nyolcéves kislány Súlyos közlekedési baleset történt ma reggel 8 órakor a fővárosban. 2022. május 20., 10:37 Elgázolták a Dunasápújfalu felé kerekező férfit Súlyos közlekedési baleset történt csütörtök délután Magyarbél és Dunasápújfalu között, a III/1062 úton. 2022. május 17., 14:15 Zebrán gázoltak el egy fiút A gyermeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Légi segítség 2022. május 17., 11:04 Mentőhelikopter vitte el a 15 éves fiút Súlyos lábsérülést szenvedett egy 15 éves turista Terhely (Terchová) közelében.
2021. 08:41 Viccesnek tartották az életveszélyes szánkózást – videó Közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a fiatalembert, aki kiskorú öccsét a gépkocsija után kötött szánkón húzta, majd az árokba borította. 2021. 04:42 A csodával határos, hogy túlélte a sofőr ezt a zuhanást – videó Bár kórházba kellett szállítani, magánál volt a baleset után. 2021. 01. 20. 21:36 Mindkét részeg sofőr tetézte a bajt Utasokat szállító és balesetet okozó ittas vezetőket állítottak bíróság elé Kecskeméten.