Elolvasom! A megelőzésben fontos szerephez jut az, hogy az orvos – elsősorban a háziorvos – időben észrevegye a tünetek mögött meghúzódó depressziót, és irányítsa tovább a beteget szakorvoshoz. De ugyanakkor az is, hogy mi is fel tudjuk ismerni, ha a környezetünkben – szeretteink, barátaink közül – valaki a depresszió jeleit mutatja. Próbáljunk meg segíteni!
Nem. Nemcsak egy nátháról van szó, ami ahogy jött, úgy el is múlik és minden megy tovább. A testvéred súlyos beteg lett, ami miatt teljesen átrendeződött az életetek. Minden, ami eddig biztos volt, bizonytalanná vált. Minden, amit eddig közösen döntöttetek el, az ő érdekeinek - gyógyulásának lett alárendelve. #krónikus betegség 2021. 07. 30. Hogyan élj együtt egy krónikus betegséggel? Krónikus betegséggel együtt élni még felnőttként sem egyszerű feladat, - hiszen az élet minden területére kihat - gyermekkorban pedig még hatványozottabban jelentkeznek az ezzel kapcsolatos problémák. Vigyázz, az unalom megbetegíthet Unatkozol? Unatkozol. Egyszerűen nem tudod, mihez kezdj magaddal: se erőd, se motivációd, se kedved nincs semmihez… A percek ólomlábakon vánszorognak, nem hat rád semmi. Ez baj! Miért? Mert az unalom megbetegíthet. #étkezési zavar 2021. 04. 10. Öngyilkossághoz is vezethetnek az étkezési zavarok Meglepő igazságokat is tartalmaz az Étkezési Rendellenességek Akadémiája (The Academy of Eating Disorders) által közzétett lista, amelyről szerintük az embereknek tudniuk kell.