Változásértesítő Írja be a régi Pp. azon szakaszának számát, amit "tükrözni" szeretne: (pl. 7) Rendelkezés helye az új Pp-ben: Ez a rendelkezés az új Pp. egyik szakaszában sem szerepel. A régi Pp-ben nem szerepel ilyen számú szakasz. 229/2021. (V. 5. ) Korm. rendelet - az ingatlanok árverezésére és kiürítésére a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó eltérő intézkedésekről Moratórium ingatlanok árverezésére és kiürítésére Moratóriumot hirdettek az ingatlanok árverezésére és kiürítésére. A veszélyhelyzet megszűnéséig ingatlan kiürítése (kilakoltatás) iránt, azzal összefüggésben intézkedni, valamint ingatlan kiürítésére irányuló helyszíni eljárási cselekményt foganatosítani a veszélyhelyzet megszűnését követően lehet azzal, hogy az intézkedés, eljárási cselekmény lefolytatására, a halasztásra, a jegyző értesítésére vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon újrakezdődik. Lakóingatlanának árverezése is tilos ezen időpontig bírósági végrehajtási eljárás során. A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII.
Az Utcajogászt az elmúlt napokban azzal keresték meg a legtöbben, hogy az új, háború miatt kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbítja-e a kilakoltatási moratóriumot. A sok ember számára létkérdésre a jelenleg hatályos jogszabályok alapján 'nem' a válasz. Június 15-én véget ér a kilakoltatási és ingatlan-árverési moratórium. Az elmúlt két évben - 2020-ban pár hónap kivételével - nem lehetett ingatlan kiürítése iránt intézkedni, azaz kilakoltatni senkit. Az Utcajogász szerint június közepe után a kilakoltatások újabb hulláma indulhat el. 2022. május 31-én hatályát veszti az a kormányrendelet, amely elrendelte, hogy ingatlan kiürítése és lakóingatlan árverezése iránt csak a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. naptól lehet intézkedni. Így, bár a veszélyhelyzetet a Kormány az orosz-ukrán háborúra hivatkozva fenntartja, a kilakoltatási moratórium június 15-én megszűnik. 2022. május 26-án jelent meg a kormányrendelet, amely listázza azokat a járvány miatti veszélyhelyzeti rendeleteket, amelyeket a Kormány a háborús veszélyhelyzetben is fenntart.