Itt viszont ugyanebből már csak a túlspirázott és immmár öncélú látvány-forgatag maradt, amit egy elnyújtott és nem túlzottan érdekes sztorival próbál meg a rendező lenyomni a néző torkán. Hiába jók a színészek, hiába fantasztikus a látvány, a film a bárgyú (és abszolút kiszámítható) sztori miatt nagyon hamar unalomba fullad. Én a Hero után ennél sokkal töbet vártam Yimou Zhang -tól. Link? :D
Beijing New Picture Film Co. Ltd. | China Film Co-Production Corporation | Edko Films Ltd. | Kaland | Dráma | Akció | Romantikus | 7. 3 IMDb Teljes film tartalma A hajdan virágzó Tang dinasztiára sanyarú idők járnak. Egymást követik a lázadások, miközben a korrupt kormányt teljesen lefoglalják a szabadcsapatok elleni harcok. Mind közül a legjelentősebb a Repülő Tőrök klánja. Két ifjú parancsnok, Jin (Takeshi Kaneshiro) és Leo (Andy Lau) azt a feladatot kapja, hogy ejtsék foglyul a klán ismeretlen vezérét. Jin magányos harcosnak adja ki magát, Szél álnéven, és megmenti a börtönből Meit (Ziyi Zhang), a vak forradalmárlányt, majd elnyerve bizalmát, elkíséri a titkos szervezet főhadiszállására.
FANSHOP A repülő tőrök klánja A film összbevétele 92 863 945 dollár volt (). A kínai cím szó szerinti angol fordítása "Ambushed From Ten Directions" (Támadás tíz irányból). ( Thibo84) Ziyi Zhang valójában nem képzett harcművész, annak ellenére, hogy számos harcművészeti filmben szerepelt. Ennek ellenére ügyes táncos (11 éves korában belépett a pekingi táncakadémiára), amely lehetővé tette, hogy alkalmazkodjon a harci koreográfiákhoz. ( Thibo84) Az utolsó jelenetet Ukrajnában forgatták, októberben, amikor váratlanul havazni kezdett. Yimou Zhang csak örült a véletlennek, ugyanis a havas tájon sokkal jobban mutat a vér, és jobban is illik a tél a film hangulatához. ( ps) Zhang Ziyi a szerepre való felkészülése során két hónapig egy vak lánnyal élt. ( ps) A klasszikus kínai akciófilmekben mindig van egy jelenet, amelyik bambuszerdőben játszódik. Ezért Yimou Zhang úgy döntött, hogy ebben a filmben is meg kell jeleníteni a bambuszerdőt. ( ps) Témába vágó sorozatok Oszd meg az értékelést!
Bepillantást nyerni a távol-keleti kultúrába mindig érdekes élményt jelenthet nekünk, európaiaknak. Nagy öröm lehet számunkra az is, ha ízelítőt kaphatunk e világ igényes filmkultúrájából, mert hát az igazság az, hogy erre ritkán adódik alkalom. B és C kategóriás hong-kong-i akciófilmekből ugyanis nincs hiány nálunk sem, ám az újabb, valódi művészi értékeket hordozó kelet-ázsiai alkotások megtekintésére egy átlagos hazai mozirajongó számára – hacsak nem vadászik rájuk speciálisan – egy évben talán csak egyszer-kétszer nyílik lehetőség. Hasonlóképpen gondolkodhattak az idei Titanic filmfesztivál szervezői is, amikor kiötölték a "keleti kikötők" fantázianévvel ellátott szekciójukat, melynek keretében több, a fent említett "kategóriába" sorolható, ritka gyöngyszemet tekinthet meg az érdeklődő közönség. Most aztán kiélhetik magukat az arra vágyók! Persze tisztában vagyok vele, hogy mire az én figyelmeztetésem e hasábokon elérné a fesztiválról esetleg nem értesülő olvasókat, már rég lecsúsztak a vetítésekről.
A műfajtól szokatlan csavaros történet csak az egyik komponens - gondolom sokan meglepődnek majd, hogy a hangsúly nem a szokás szerint fantasztikusan megkoreografált harcjeleneteken van, hanem egy szerelmi háromszögön, amely afféle távol-keleti Rómeó és Júlia sztoriban csúcsosodik ki. Legszívesebben mindenkinek ajánlanám a filmet, azonban nyilvánvaló, hogy az ázsiai wuxia-mozi (repkedős-karatéjozós) még a Tigris és Sárkány hatalmas sikere ellenére is erősen rétegműfajnak számít - és sajnos sem a hazai, sem a külföldi marketing nem tett meg mindent a film sikerének kiaknázásért. (Érdekes összehasonlítás: Amerikában a Tigris és Sárkány 128 millió dollárt hozott, míg a Repülő Tőrök Klánja mindössze 11 milliót. ) Bár a film a műfaj újonc nézőinek és a bélapátfalvi Jean Claude Van Damme rekreációs szakkörnek lehet, hogy nem tűnik majd olyan mozgalmasnak (jellemző párbeszéd a mozifolyosóról: - Milyen film ez? - Olyan, mint egy Van Damme-múvi, csak kevesebbet verekednek. ), de ha nem a percenként váltakozó végkimenetellel kecsegtető akciódömpinget várunk el tőle, hanem igazi filmes élményt, akkor nem fogunk csalódni.
A mozikban megtudhatjuk, mi történik egy bérgyilkossal, ha megsajnálja áldozatait, és az is kiderül, hogy mi lett a sorsa a Szerelemre hangolva hőseinek. Nicole Kidman tolmácsként politikai gyilkosságba keveredik, Michael Keaton a tévén keresztül társalog halott feleségével, Colin Farrell piti bűnözőnek áll, a hongkongi tévé egyenes adásban közvetíti a rendőrség lebőgését, végül egy színvak kamionsofőr történetén keresztül... Cannes 2005: Darth Vader, Kurt Cobain és Bruce Willis is érkezik A Variety információinak hála, már két héttel a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjának kihirdetése előtt sokat lehet tudni arról, milyen filmek küzdenek meg idén egymással az Arany Pálma-díjért. Többek között állatos rajzfilm, amerikai sikerprodukció és régi győztesek új alkotásai mérik össze erejüket a világ legnagyobb filmes ünnepén. Vérfertőzés és kannibalizmus is lesz az idei Titanicon Nem kell tovább várni a Titanic nemzetközi filmfesztivál részletes programjára, az [origo] filmklub olvasói már a rendezvény március 31-i kezdete előtt egy héttel eldönthetik, hogy vérfertőzésről, kannibalizmusról, skót alkoholistákról, öngyilkos tizenévesekről, netán kínai terroristákról szeretnének filmet nézni.
Együtt indulnak a lázadók tábora felé, a hosszú út során azonban Jin és Mei akaratuk ellenére egymásba szeretnek... A film rendezője Yimou Zhang, akitől legutóbb a nemzetközi sikerű Hőst láthattuk, női főszereplője pedig Ziyi Zhang (Tigris és sárkány, Zu legendája, Csúcsformában 2., Hős, 2046). Szereplők: Takeshi Kaneshiro Andy Lau Ziyi Zhang Dandan Song Rendező: Yimou Zhang Forgatókönyv: Feng Li, Bin Wang, Yimou Zhang Operatőr: Xiaoding Zhao Vágó: Long Cheng Zene: Shigeru Umebayashi Gyártó stúdió: Sony Pictures Classics Forgalmazza: Intersonic Hossz: 119 perc Típus: feliratos Mozipremier: 2005 Április 21. Ehhez a cikkhez: Repülő tőrök klánja jelenleg nincsennek további képek. Filmes cikk értékelése:Szavazat: 0 Átlagolt érték: 0 Kapcsolódó linkek Kapcsolódó rovatok
Repülő tőrök klánja (2004) A Kelet mágusaiban egy újabb gyöngyszem került bemutatásra pont tegnap este. A Repülő tőrök klánja bár egyáltalán nem hasonlítható a nem régiben bloggolt filmhez, a Klánok háborújához, melyben szintén Andy Lau játszott. Bár vizuális téren igen kellemes élményt nyújt a film, azért megtalálhatóak benne a kínai filmekre jellemző sajátosságok is. Maga a történet nagyon etalált lett, a szereplőkről nem is beszélve. Ziyi Zhang kiemelkedően szerepelt az Egy gésa emlékiratai Csijójaként, és meg kell hagyni ebben a filmben is hozta a várt színvonalat (akárcsak a 2046 -ban). Ziyi Zhang mellett üdítőleg fedeztem fel a félig japán Takeshi Kaneshirót, aki a Confession of Painben nyújtott szerepéhez képest, itt sokkal jobbat alakított, és többet is kitudott hozni magából. A történet szerint ismét Kínában járunk, abban az időben, mikor a kormány korrupt gépezete ellen lázadtak a klánok, és próbálták megdönteni ezen erkölcstelen uralmat. A kormány azonban nem hagyta ellenfeleit bűntetlenül, meggyilkoltatta a klánok vezetőit.