Felesége A vakság gyógyításáért járt idén a Semmelweis Egyetem legrangosabb díja | A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Müller Jánosné Szalczinger Katalin 83 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. július 4-én, szombaton, 16 órakor lesz a tarjáni temetőben. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vér Lászlóné Nagy Mária 89 éves korában elhunyt. július 4-én, szombaton, 8 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Uttó Zsóka a Gőzfürdő nyugdíjasa 68 éves korában elhunyt. A gyászoló család "Több éve már, hogy a temetőt járom, de a lelkemben megnyugvást mégsem találok. Elfelejteni nem tudlak soha, míg élek, szeretni foglak! Szívem szakad meg, hogy örökre itt hagytál! " Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Schmidt Antalné Mészáros Terézia halálának 12. évfordulóján.
Tamás családjában a művészet, a tudomány és az emberség a legfőbb érték. Egyik legjelentősebb eredményének a Leon O. Chua egyetemi tanárral közösen kifejlesztett új számítógéptípus, a celluláris neurális számítógép és az ehhez kapcsolódó a CNN (Cellular Neural Networks, celluláris neurális hálózat) chipet tekintik. Ez alapján egy bionikus szemprotézis fejlesztése is elkezdődött. [6] A látórendszeri kutatások elvi alapját Hámori Józseffel közösen kezdte lerakni. Az analogikai (vagyis részben analóg és részben logikai) celluláris hullámszámítógép architektúrája felhasználásával megszerkesztett számítógépek, például egy vizuális mikroprocesszor sokkal gyorsabban végez el bizonyos téridőbeli számításokat, mint a tisztán digitális gépek. Újabban a sok ezer processzoros chip-ekben is létrehozott CNN univerzális gép modell és a celluláris hullámszámítógép elv ebben az irányban is a tervezési metodika megújítását szolgálja. (Ez a koncepció a sejtautomaták és a hibrid számítógépek elvét ötvözi. )
Ez megmagyarázza a korabeli források hidegről, éhínségről, élelemhiányról és betegségekről szóló beszámolóit" – mutatott rá Joe Manning, a Yale Egyetem történésze. A tanulmány szerzői elismerik, hogy egyéb tényezők is hozzájárultak a római köztársaság és a Ptolemaioszok Egyiptomának bukásához, az Okmok második, hatalmas erupciója és következményei azonban tagadhatatlanul jelentős szerepet játszottak. A férfi mezőny sorsolására meghívták a DUE-Maarsk képviselőit is / 48 perce Miután három nap alatt körbetekerték a Balatont, hétfőtől már a medencében folytatta a felkészülést a szezonra a DUE-Maarsk női vízilabda-együttese. S már azt is tudni, kik lesznek ellenfeleik a július végén kezdődő, új rendszerű Magyar Kupa-sorozatban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik PÓSCH GYÖRGY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERÉB RÓBERT 38 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Roska Botond neurobiológus kutatóorvos, a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője. köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére adományozza Magyarország legmagasabb rangú kitüntetését. ünnepségen ismertetett kitüntetési határozat szerint Roska Botond kollégáival az emberi látás megismeréséért és betegségének gyógyításáért dolgozik. Kitartó kutatásai eredményeként hamarosan gyógyíthatóvá válhatnak a vakság azon típusai, amelyeket a szem fényérzékelési képességének elvesztése okoz. Roska Botond munkatársaival olyan terápiát dolgozott ki, amely a problémás látósejteket ismét fényérzékennyé tudja tenni. kitüntetési ceremónián jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Darák Péter, a Kúria elnöke, Erdő Péter bíboros, valamint a kormány több tagja. (MTI)