Addig ismételjük a folyamatot, amíg el nem érjük a kívánt hatást. Egyes készítmények károsíthatják a zománc, illetve krómozott felületeket, ezért mindenképpen az adott felület tisztítására alkalmas szert alkalmazzunk. Ablak- és üvegtisztíók Az üvegfelületeken többféle szennyeződés is megtapadhat, a leggyakoribb a por, zsír, és vízcsepp foltok (vízkő). Az üveg csík- és foltmentes tisztításához alkoholos készítményre van szükség. Vigyük fel az ablaktisztítót a felületre egy szivaccsal, vagy kendővel és körkörös mozdulatokkal töröljük át az egészet. A megnedvesített felületet egy ablaktisztító kendővel, vagy papírtörlővel töröljük szárazra. A makacs vízkőlerakódások eltávolításához vízkőoldóra is szükség lehet, ez esetben előbb távolítsuk el az ilyen jellegű szennyeződést és csak az után használjuk üvegtisztítót. Fertőtlenítő hatású készítmények Rendkívül sokfélék lehetnek, a legismertebb, háztartási forgalomban kapható készítmények klór alapúak, (a klórt az 1800-as évek elejétől kezdve széles körben alkalmazták fertőtlenítésre) rögtön felismerhetők szúrós szagukról, bár ma már egyre gyakrabban alkalmaznak különböző illatanyagokat, melyek részben elfedik azt.
Azok a kis tabletták páratlan tisztítóerőt rejtenek. Cikkünkből megtudhatod, hogy mi mindenre használható a mosogatógép-tabletta a háztartásban. Az internetes praktikák néha egészen váratlan megoldásokkal rukkolnak elő. Így van ez a mosogatógép-tabletta esetében is, amiről kevesen tudják, hogy értő kezekben igazán sokoldalú takarítóeszközzé válhat. Itt van 9 mindennapos teendő, melynél elvégzi helyetted a munka oroszlánrészét, ezért több időd és energiád juthat másra. 1. Vécétisztítás A mosogatógép-tabletta megkönnyítheti a dolgod a legutálatosabb házimunkák közé tartozó vécétisztításnál is. A teendőd csupán annyi, hogy beledobsz egy tablettát a vécécsésze vizébe, megvárod, amíg feloldódik, majd a vécékefét belemártva átdörzsölöd vele a vécé belső részét. Meglátod, utána újra makulátlan lesz! A mosogatógép-tabletta jóval többre képes a piszkos edények tisztításánál Damian Lugowski / Getty Images Hungary 2. Mosógéptisztítás Ha nem törődsz a mosógép tisztán tartásával, abból kellemetlen szagok származhatnak, sőt a gép belsejében felütheti a fejét a penész is.
A szálkától a sült húsig. Kidobjuk, pedig akár hasznát is vehetnénk: a banánhéj legtöbb esetben a kukában landol. Ne így legyen, meghökkentő dolgokra foghatjuk be. Mutatunk 7 ötletet! 1. A kertben hasznát vehetjük Mivel a banán metángázt termel, ezért kitűnően használható komposztálásra. De az a módszer is működik, ha egyszerűen a banánhéjat a növények töve köré tekerjük. Lassan szabadulnak fel belőle a tápanyagok, elsősorban foszfor, ami nagyon értékes a növények számára. Az egy éjszakára vízbe áztatott banánhéj pedig jó tápoldat a szobanövényeink számára. 1:5 arányban hígítsuk vízzel az oldatot. 2. Készíthetünk belőle házi rovarűzőt Mindössze egy fedeles műanyag vödörre és banánhéjakra lesz ehhez szükségünk. Fúrjunk néhány lyukat a tetőbe és helyezzük a szemetes belsejébe a héjakat. A banán édes illata odavonzza a tücsköket-bogarakat. Állítólag a banánhéj a csípésre is jó, csak a bőrünkbe kell dörzsölni. Megnyugtat, enyhíti az égő, viszkető érzést. 3. Halványítja a pattanásokat és hegeket Arcunk tisztításához is bevethetjük a banánhéj húsos részét, közvetlenül a bőrünkre dörzsölhetjük.
Az áttörölt bútor felülete tiszta és fényes lesz. Termékkínálatunkban megtalálható minden olyan tisztítószer, melyre egy átlagos háztartásban szükség lehet. Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztató ban foglaltakat.