1948 és 1954 között a Pécsi Orvostudományi Egyetemen tanult és szerzett diplomát. 1954-ben a pécsi II. számú Sebészeti Klinikán kezdett el dolgozni. 1957 év elejétől Budapesten, a III. Dr. Szabó Zoltán 1954-ben, Kudász József professzor tanítványaként kezdte pályafutását Pécsett, 1957-től a Városmajori Klinikán folytatta a szívsebészet művelését. 1981-től 11 éven át volt a Városmajori Klinika igazgatója. 1967-ben magyar implantálható pacemakert készített, amit betegbe is sikeresen beültetett. Többéves szervező és tudományos munkát követően, pályája betetőzéséül 1992 januárjában elvégezte az első sikeres hazai szívátültetést, majd július 1-vel nyugállományba vonult, és a Biotronik Hungária Kft. igazgatója lett 2005-ig. 1995 óta a Semmelweis Egyetem professor emeritusa. Hosszú a lista, és mégsem tükrözi teljes életművét. A Vivere illis non sibi /Mások javára élni, s nem a magunkéra – Balassa János/ latin nyelvű ajánlása jobban kifejezi a teljes igazságot. Szeretett, de határozott vezető volt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre! Facebook Mestermc java 64 bit letöltés games
Szívből kívánjuk, így legyen Professzor Úr! Nyugodjon békében! Dr. Szabó Zoltánról szóló korábbi cikkünk, és a vele készített kisfilmünk: Események és beszámolók Nem specifikus st és t hull rendellenesseg youtube Rómeó és júlia szívből szeretni kota bharu