Vivien és Péter a szekszárdi forduló aranyérmei mellé megszerezték a 2016-os évi Magyar Kupa bajnok címet is. Gratulálunk sikerükhöz! A többieknek sajnos nem sikerült ilyen jól a nap Darányi Zoltán 17., Raszler József 33., Ihász Veronika, Tóth József, Mészáros Ferenc, Takács Norbert, Füredi Balázs, Polgár Tibor a 65. helyen végzett. Zoli Penge Palitól kapott ki, aki az utolsó forduló előtt már bebiztosította bajnoki címét. Veronika fájó vereséget szenvedett a szombathelyi Kozmor Józseftől az első fordulóban. A mérkőzés kísértetiesen hasonlított a csütörtöki győri liga forduló elődöntőjére, ahol Józsi hamar 3-0-ra elhúzott, de Veronika fordított 3-4-re. Józsi került előnybe 4-0, majd Veronika felállt 4-4-re, de most Józsinak sikerült jobban a döntő leg: 5-4, ezzel ő került a 32-be. A férfi összetett versenyben Székely Penge Pál a Soul DC versenyzője már bajnok, Rucska József feljött a második helyre, Takács Gábor (DÖ-MIK DC) a harmadik és Kovács Patrik (Sport DC) követi őket szorosan. Az utóbbi három sportoló között komoly csata várható az utolsó fordulóban október 1-én, Kiskőrösön.
a civil életére koncentrál 2021. 10. 21. 18:46 Székely "Penge" Pál a darts mellett kifejlesztett egy matematikaalkalmazást is. Fotós: Földi Imre A debreceni Golden Bulls sportolója itthon már mindent megnyert, és 23 éve játszik a hazai élmezőnyben. Sokszoros magyar bajnoknak és egykori világranglista 32. helyezettnek mondhatja magát. A 48 éves dartsos saját megfogalmazása szerint valószínűsíthetően az utolsó országos bajnokságán vett részt, ahol egy arany- és egy ezüstérmet is szerzett. Az idei évben még lesz két nemzetközi versenye, de utána felhagy a profi sporttal. A visszavonulás okairól kérdeztük a legsikeresebb magyar dartsost. – Igazság szerint mindent megnyertem Magyarországon, amit csak lehetett, viszont az egyik legnagyobb tényező a visszavonulásomat tekintve az, hogy nincs szponzori támogatás. Rengeteg időt és energiát kell beletenni, ha valaki komolyan gondolja a sportot, és ez szponzor nélkül gyakorlatilag lehetetlen – kezdte a sportoló, aki hozzátette, hogy büszke az eredményeire, de a nemzetközi karriert, illetően némi hiányérzet van benne.
Remek színvonal 2021. 10. 13. 07:00 Végletekig kiélezett mérkőzések, remek színvonal jellemezte hétvégén a Haladás Open, az egyéni steel magyar bajnokság, valamint a Magyar Kupa küzdelmeit a Haladás Sportkomplexumban. Fotós: Szendi Péter Népes mezőny, 87 induló – köztük 28 szombathelyi játékos – vágott neki pénteken a II. Haladás Opennek. A legjobb nyolc közé jutott a Szombathelyi Darts Club SE (SZDCSE) színeit képviselő ifiválogatott, Dobos Dávid, aki a döntőig menetelt, ahol Takács Gáborral (Dö-Mik DC) szemben ugyan alulmaradt, de a második hely is remek teljesítmény a fiatal versenyzőtől. – Nem sokon múlt, hogy megnyerjem a pénteki tornát, amelynek nagy részében kiegyensúlyozott játékkal sikerült előrukkolnom, a fináléban azonban ezt már nem tudtam megismételni – értékelte teljesítményét Dobos Dávid, aki tavaly a Covid első hullámakor kezdett el otthon egyre többet dartsozni. – Mindent egybevetve elégedett voltam a Haladás Openen elért eredményemmel. Nagyon jól érzem magam a Szombathelyi Darts Club SE-nél, kiváló játékostársak vesznek körül, akik mellett már eddig is sokat tudtam fejlődni, de ez még csak a kezdet – fogalmazott Dávid, aki január óta igazolt versenyzője a szombathelyi klubnak.