Az előző szezonban az arany kiegészítők kerültek előtérbe, most azonban új korszakot nyitnak a színes, feltűnő változatok. Jöhetnek a különféle táskák, ékszerek és cipők is - a lényeg, hogy egy kicsit elfelejtsük a minimalizmust. Színes kiegészítők Kiegészítők terén ritkábban vagyunk bátrak, törekszünk arra, hogy egy-egy cipő, ékszer vagy táska minden szettünkhöz passzoljon - épp ezért gyakran a színes és feltűnő darabok helyett a neutrális, minimalista verziókat részesítjük előnyben. Most ez módosulhat, ugyanis az őszi trend előrejelzés szerint pont inkább előbbi kreációk lesznek porondon, és egy kicsit megfeledkezhetünk a visszafogott, letisztult stílusról. Lehetünk bátrak a különböző árnyalatokkal és fazonokkal, főként a bizsuk terén. Ékszerek - nagy, színes darabok Az ékszereknél abszolút a színes, élénk, feltűnő stílusú darabok hódítanak a következő szezonban. Legyen szó akár fülbevalóról, hajkiegészítőről, nyakláncról vagy karkötőről, a különféle erős árnyalatok tarolnak. Méretben pedig minél nagyobb, annál jobb.
Variálható darabok Az egyszerű ruha előnye, hogy tökéletes "üres vászon": övvel, rátétekkel vagy a szoknya illetve a felsőrész hosszával is lehet variálni, és tökéletesen a menyasszony ízlésére formálhatók. 4. Kesztyű A kosztümös sorozatok reneszánszával együtt a kesztyűk iránti kereslet is ugrásszerűen nőtt a tavalyi évben. A kesztyű a tökéletes kiegészítő. A legegyszerűbb ruhát is igazán jellegzetessé varázsolja. - nyilatkozta a Cornelia James dizájnere, Genevieve James. 5. Hangsúlyos ékszerek Egy klasszikus, négyzet vagy szív alakú nyakkivágást szépen kiegészít egy pár csepp alakú fülbevaló. A mélyebb dekoltázshoz valami határozottabb illik, mondjuk szoros nyaklánc. Egy minimalista ruhával vagy magas nyakú overállal a nagy fülbevaló, esetleg vastag karkötő nagyszerűen működik. - mondta Rachel Boston ékszerész. 6. Merész smink és/vagy haj A klasszikus füstös szemek és szolid smink is szuperül mutat az esküvői képeken - az egyszerűbb ruhához azonban kiválóan passzol egy strapabíró vörös rúzs, vagy határozott tusvonal.