(Forgalmazó: Fórum Hungary) Forrás:
Nemsokára olyan nagyszabású kasszasikerek folytatódnak, mint a Vasember, A hihetetlen Hulk, a Vasember 2., a Thor és az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, méghozzá egyetlen filmbe sűrítve. A The Avengers – Bosszúállókban olyan szuperhőscsapat áll össze, melyet korábban soha nem láthattunk még együtt mozivásznon. Egy váratlan ellenfél tűnik fel a színen, aki minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre, ezért Nick Fury (Samuel L. Jackson), a S. H. I. E. L. D. névre hallgató nemzetközi békefenntartó ügynökség vezetője azon kapja magát, hogy sürgősen szüksége van egy csapatra, amely visszarántja a bolygót a katasztrófa széléről. Ezért kezdetét vesz a földkörüli toborzás – kizárólag szuperhősöket keresnek!
Elérkeztünk a Marvel filmek fináléjához, de kérdéses, hogy méltó lezárása-e a film a jól felépített univerzumnak. A Marvel kétségtelenül olyat vitt végbe, mint eddig senki. Eddig 17 filmen és 7 sorozaton keresztül, az eddig csak a kockák által ismert képregényeket, nem pusztán vászonra vitték, de még menővé is tették. Mindezt pedig azért, hogy az összes film egy nagy egésszé álljon össze, ami egy hatalmas csatában csúcsosodik ki. Forrás: FórumHungary A nagy csata természetesen meg is történik, ahogy azt a film előzeteseiben is láthattuk, a kedvenc szuperhőseink közül, egy-kettőt kivéve, mind fel is tűnik a történetben, ki kisebb, ki nagyobb szerepekkel, ám összességében mégsem egy olyan lezárást kaptunk, amit a rajongók megérdemeltek volna. Persze az igazi hardcore fanoknak tetszeni fog a film, hiszen gyakorlatilag két és fél órán keresztül egy szuperhősös csatasorozatot láthatunk, ami olyan látványorgia, melyet moziban még nem lehetett látni. Még a pozitívumoknál maradva azt is meg kell említeni, hogy a színészi munkák és hangulat is hibátlanok a produkcióban, de ezeken kívül a film szinte mindegyik részétől görcs áll a gyomrunkba, de nem abban a jó féle értelemben, mikor minőségi feszültségkeltő történetet nézhetünk végig.