Pontosan két éve tért át a vegán (teljesen nővényi) étrendre, amely életében jelentős minőségi változásokat hozott, mint fizikai, lelki és szellemi síkon. >! ISBN: 9789638867469 Most olvassa 1 Várólistára tette 9 Kívánságlistára tette 21 Kiemelt értékelések Baráth_Zsuzsanna P >! 2017. március 4., 14:15 A vegánok már a Bocuse D'or-on vannak, és abban, hogy ilyen nagy presztizsű gasztronómiai versenyen emelik ki a növényi alapú konyhát, nagy szerepe van annak, hogy a vegán szakácsok bebizonyították a szakmának és a laikus közönségnek egyaránt, hogy igenis lehet finoman és ínyenc módon főzni növényi alapanyagokból is. A receptek és a tudás nem az enyém. Valamilyen csatornán elérnek, tettekre, megvalósításra sarkallanak. A főzés pedig egy olyan formája ennek az életmód-, és gondolati váltásnak, amibe szívvel lélekkel bele tudom élni és tenni magam. Átadhatom a tapsztalataimat, az érzéseimet a tudásomat amit kaptam az évek során. A nyitottság, a motiváció és az adott pillanat élvezete, mind hozzájárul a komfortzóna tágulásához.
Gréta konyhája · Stőhr Gréta · Könyv · Moly Stőhr Gréta: Gréta konyhája (dedikált példány) (Szerzői kiadás, 2014) - Stőhr Gréta életmódtanácsadó, vegán séf, gasztroblogger Az életmódváltás egy döntéssel kezdődik. | STORY TO GO Notice A folytatáshoz be kell jelentkezned. Bejelentkezés a Facebookra Ha tududnk adni másoknak, akkor adjunk, de amikor már csak leszívnak belőlünk, akkor nemet kell mondani. Ez egy nagyon fontos és ugyanakkor nagyon nehéz változási pozíció, hiszen nemet mondani nem könnyű feladat. Bennünk van a megfelelési kényszer a szeretetéhség. Tulajdonképpen kicsi korunk óta belénk rögzülnek ezek e kényszerek. Az iskola, a szüleink, a munka, mindig meg kell valakinek felelnünk. Az élet egy bizonyos pontján, amikor már rájövünk arra, hogy nem tudunk megfelelni mindenkinek, akkor látjuk át az egész játszmát, hogy a legfontosabb, hogy önmagunknak megfeleljünk. Megnéztem a blogodat, a szakácskönyvedet, visszanéztem a műsorodat, sőt, többször találkoztunk már személyesen is. Ha azt kérnék tőlem, hogy egy szóval jellemezzem Stőhr Grétát, akkor csakis egy jelző jut az eszembe.