Sószegény étrend A sószegény étrend célja a nátriumbevitel korlátozása. Ilyen étrendben a szervezet kevesebb vizet tart vissza. A sótlan ételt nehéz megszokni; az étrend megtartását megkönnyíti, ha a beteg más fűszerekkel bőven ízesített ételeket fogyaszt. Az orvos által engedélyezett napi sómennyiséget a beteg számára előre mérjük ki, hogy azt az elkészített étel ízesítésére maga használja fel, mert a só íze így jobban érvényesül, mintha az ételbe főzzük. A rendes kenyér aránylag sok sót tartalmaz, ezért szigorúan sótlan kenyeret vegyünk, vagy házilag készítsünk. Célszerű köménymaggal ízesíteni. Tilos minden olyan étel, amely sok sót tartalmaz. Így a füstölt húsok, a sajtos és felvágottak, ringli, szardellapaszta, hús és halkonzerv, a főszerek közül mustár, és angol ételízesítők. Az elkészítés módja bármilyen lehet, azonban kevésbé ízes, só nélküli vízben főtt hús, illetve főzelékek, ezért célszerű a párolt, zsírban pirított, vagy roston elkészített étel. A húst lehetőség szerint ízesítsük, felfőtt vagy pirított gombával, zöldséggel, zellerrel, készíthetjük rántva, párizsi módra, pörköltnek, lecsóval, vagy adhatunk hozzá paradicsomos, kapros, gombás, vadas, vagy gyümölcsös mártást.
Ide kattintva megtekintheti üzletünkben és webáruházunkban kapható fehérjeszegény terméket. Fehérjeszegény recepteket Kiss Erika dietetikus blogján talál ide kattintva. Vesebetegség étrendjéről szóló hasznos könyv például: Bordi Edit-Papp Rita-Zakár Gábor: Krónikus vesebetegek étrendje és életmódja. Remélem tudtam segíteni! További szép napot és jó egészséget kívánok! Üdvözlettel, Sereg Dóra dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember
Húsokból a megszokottnál kisebb mennyiséget szabad fogyasztani egyszerre, mint eddig (felét, harmadát). Csirkehúst, sertéshúst, pulykahúst fogyaszthat, a halat viszont nem ajánlom, illetve ritkán, mert magasabb a fehérjetartalma a húsokénál. Húsokból célszerű zöldségekkel rakott, töltött ételeket, illetve húsgombócokat készíteni. Kenyerek közül a fehérjeszegény kenyerek fogyaszthatók, ilyen például a Bezgluten, Balviten fehérjeszegény kenyerei, feltétként alternatíva lehet zöldségkrémeket, pástétomokat kenni. Tojásból max. heti 1-2 darab ajánlott, illetve alternatív megoldás tojáshelyettesítő porból készült tojást fogyasztani (pl. Bezgluten, Balviten, Loprofin, Fe-mini tojáspótló porok). Tejtermékekből az eddigi szokásosnál kisebb mennyiségben (felét, harmadát), illetve jó megoldás lehet rizstej, zabtej, rizsdesszert, rizstejszín, zabkrém, növényi tejszín (Hulala) fogyasztása, ezek alacsony fehérjetartalmúak. Ezek egy része kalciummal dúsított, viszont ha nem, ajánlatos a kalciumot például pezsgőtablettával pótolni.