Drágulnak az alkatrészek is, gyorsabban, mint az infláció, ebben szerepet játszik a forint gyengülése is. A kgfb-díját emellett az is növeli, hogy a gazdasági konjunktúra miatt emelkedett az átlagos futásteljesítmény, és ez növeli a balesetek számát.
A Netrisk kgfb-indexe szerint 60 000 forint fölé emelkedett 2020-ban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (KGFB) átlagdíja. 2019 januárjában még 50 ezer forint alatt volt az átlagdíj, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 23, 4 százalékos áremelkedés ment végbe. Az elmúlt héten egy átlagos autós 61 559 forintos éves díjjal tudott biztosítást kötni, ami jelentős drágulást jelent, ha azt nézzük, hogy 2018 decemberében még nagyjából 38 ezer forintba került egy átlagos biztosítás. Az áremelkedésnek több összetevője van. Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy egyre több autó kerül be a kezdő, A0-s osztályba, aminek az egyik oka az, hogy a nagycsaládosok úgy viszik az új autókat, mint a cukrot. A hétszemélyes járműveknek pedig eleve magasabb a biztosítási díjuk, mint a kisautóknak. A nagyterű családi verdák mellett egyre több nagy teljesítményű prémiumautó kerül forgalomba Magyarországon, és bizony azoknak a kocsiknak is drágább a kötelezője.
Ez némileg elmarad a piaci folyamatok által indokolható 10-15 százalékos becsült díjemelési mértéktől, ami azt mutatja, hogy a kgfb-piacán továbbra is erős a verseny a piaci szereplők között. Minden eddiginél jobban megéri az éves díjat egy összegben és elektronikus módon befizetni: akár 25-30 százalékos díjelőny is elérhető a negyedéves csekkes befizetés választásához képest. A biztosítók emellett idén is jelentős együttkötési kedvezménnyel díjazzák, aki a kgfb-vel egy időben cascót vagy lakásbiztosítási szerződést is köt. JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT? Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9, 96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10, 01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb. )
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási - kgfb - kampányban 10-15%-os díjemelkedés mellett 140-150 ezer szerződést váltó gépjármű-tulajdonosra számítanak a szakértők. Sebestyén László, a ügyvezető igazgatója elmondta: az év végi váltók lesznek az elsők, akiknek már nem kell külön figyelniük a 30%-os baleseti adóra, ezt biztosítási adóként beépítik az éves díjba. Hozzátette: a károk növekvő száma, valamint a helyreállítási költségek gyors emelkedése miatt mintegy 10-15%-os díjnövekedésre számíthatnak a gépjárművek üzembentartói. Így, mindent összevetve, a személyautóknál az átlagdíj 26-28 ezer forint lehet - mondta. Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége gépjárműszekciójának elnöke szerint az év végi kampány a Magyarországon regisztrált mintegy 5 milliós gépjárműállományból még több mint 1, 3 millió gépjárművet, köztük több mint 900 ezer személygépkocsit érint. A szakember arra számít, hogy a díjemelkedés hatására idén is jelentős számban végeznek díjkalkulációt az év végi kötelező biztosítással rendelkezők, ennek hatására összesen 140-150 ezer szerződésváltás történhet.
2021. 11. 25. 07:02 Már váltott kötelezőt? Egy hete maradt! Már csak egy hete maradt az év végi fordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak - hívta fel a figyelmet a 2020. 15. 06:30 Kgfb nélkül: megjelentek a jövő évben érvényes fedezetlenségi díjak Nagyon drága mulatság lesz, ha valaki nem fizeti be a kötelező biztosítást, vagy ha az összeg valamilyen hiba miatt nem érkezik meg a biztosítóhoz. 2020. 10. 30. 06:00 Nem árt résen lenni, jelentősen átalakulhatnak a kgfb-díjak Közeleg az év vége, és ezzel együtt ismét itt a kötelező-felelősségbiztosítás váltásra buzdító kampány. 2020. 09. 15:13 Ombudsman: alkotmánysértő a kötelező biztosítás bonus-malus rendelete Jogszabály-módosítást javasol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjképzésére az ombudsman - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH). 2020. 05.
Az Uniqánál évek óta nő a díjnemfizetéssel megszűnő szerződések száma, az éves növekedés ezen a téren 9-10 százalék körül van. Pótdíjat azonban ők sem számítanak fel ilyenkor. "Jellemzően az új biztosítási év kezdetét követő 60 nap után szűnnek meg a szerződések, ami azt vélelmezi, hogy az ügyfelek az évfordulót megelőzően megküldött, következő évre vonatkozó díjtájékoztatót nem körültekintően kezelik, és az első számla kézhez vételekor szembesülnek csak az új biztosítási díjjal - mondják a pénzintézetnél. Általában a lakossági ügyfelek azok, akik elmulasztják időben befizetni a díjat. A Generalinál a járvány kitörése óta kis mértékben nőtt a díjnemfizetéses törlések száma. Sat, 24 Jul 2021 16:50:34 +0000
Taip pat derėtų pabrėžti, kad kai kuriose trečiosiose šalyse buvo įvestos privalomojo draudimo sistemos. Másodszor, a kötelező biztosításokra érvényes jogszabályok eltérő védelmet írhatnak elő ahhoz képest, amelyet a biztosított előző lakóhelyén élvezett Antra, privalomo draudimo įstatymai gali privalomai nustatyti kitokią draudimo apsaugą, nei ta, kurią draudėjas įsigijo buvusioje gyvenamojoje vietoje oj4 "A lakóhellyel kapcsolatos kikötések eltörlése – A kötelező biztosítás hatása a járulékok visszatérítésére "Gyvenamosios vietos sąlygos atsisakymas. Privalomo draudimo poveikis įmokų kompensavimui eurlex-diff-2017 Nincs korlátozás a letéti biztosítás és hasonló kártérítési rendszerek, valamint a kötelező biztosítási rendszerek tekintetében. Indėlių draudimui ir panašioms kompensacinėms sistemoms, taip pat privalomojo draudimo sistemoms apribojimų nėra. hivatkozás a vonatkozó kötelező biztosítás kötvényének az illetékes hatóság által jóváhagyott feltételeire nuoroda į kompetentingos institucijos patvirtintas susijusio privalomojo draudimo liudijimo sąlygas.
Ennek a mértéke az idén már nem lesz olyan nagy, mint a korábbi években, a Netrisk például csupán 2-3 százalékos drágulással kalkulál. Sebestyén László, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint elképzelhető, hogy egyes biztosítók ennél nagyobb mértékben is változtathattak a díjaikon, ám a piaci verseny, illetve az alkuszok által üzemeltetett platformokon elérhető díj-összehasonlítással az autósok jelentős része találhatott olyan tarifát, amellyel el tudta kerülni, hogy lényegesen magasabb díjon kelljen szerződnie a következő éves időszakra. Az Aegon szakértői mindenesetre úgy becsülik, 5-8 százalékos lehet az áremelkedés, a Generalinál pedig 3-5 százalékot várnak. A támogatás csak a cascóra hat A nagycsaládosok számára július óta elérhető állami autóvásárlási támogatás a casco-piacra is jótékony hatással lehet - közölte nemrég a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Ha a járművet hitelből veszik vagy lízingelik, jellemzően cascót is kell rá kötni, de új autókra egyébként is gyakrabban kötnek biztosítást a tulajdonosok.