"Lezajlott a szerdai történelem érettségi, amit annak ellenére sem kell megismételnie senkinek, hogy az írásbeli esszék témái a vizsga megkezdése előtt kiszivárogtak. Habár ezek a hírek ismerősen csenghetnek számunkra a "Moszkva tér" c. magyar kutlfilm cselekménye után, maga az érettségi rengeteget változott a film megjelenési ideje óta. A kiszivárogtató tettes keresését bízzuk a hatóságokra, nézzük meg inkább röviden az írásbelik feladatait! Ipari forradalmak, a majorság szerkezete és a magyar szocializmus, ezeken a feladatokon talán senki nem lepődött meg, hiszen időről időre, sokszor hosszú ideig folyamatosan előforduló témákról van szó, mind közép, mind emelt szinten. Személyes érdekesség számomra, hogy a mostani témák közül több mint három olyan is van, ami közel ugyanaz, mint ami abban a feladatsorban volt, amit anno az én érettségimen írtunk. A felvilágosodással, háztartások pénzügyével, valamint térképekkel kapcsolatos feladatoknál talán már jobban összeszorulhat a történelem felé "kis érdeklődést" mutató érettségiző gyomra.
Választott tárgyként az informatika vizsgatárgy mellett határozott, melyet előrehozott érettségi vizsga keretében tett le. 20 százalékkal nőtt az emelt szinten érettségizők száma "Egyre több a taktikázó diák, akik előrehozott formában vizsgáznak középszinten, a rendes érettségi időszakban pedig emelt szinten, és a jobbik eredményt számíttatják be" – árulja el Kovács Imre, a Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatóhelyettese. A középiskolában kifejezetten sokan választják az emelt szintet, főleg angol és német nyelvből. Ez tavaly 120 érettségizőre 180 körüli emelt szintű vizsgát jelentett, míg előtte körülbelül 150 emelt szintű vizsgát tettek, tehát 20 százalékos növekedést eredményezett, hogy néhány szakon kötelező lett – jegyzi meg Kovács Imre. Matematika-fizika szakos tanérként úgy látja, aki előbbi tárgyból nem jár fakultációra, nem érettségizik emelt szinten, az gyakorlatilag elveszett az egyetemeken, hiszen ők alapból kérik a differenciál- és integrálszámítást. "Még nincs statisztikánk, de matematikából mintegy 50-en, fizikából pedig 15-en szándékoznak emelt szinten érettségizni ebben az évben a végzősök közül. "
A végzősök abban viszont egyetértettek, hogy a szegedi oktatási intézmények megállták a helyüket a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Mind a három írásbeli vizsga alkalmakor mindenki megkapta a kötelező védőfelszerelést, azaz a maszkot és a kesztyűt, emellett betartatták velük az egymásközt meghagyni kívánt másfél méteres távolságot és az iskolák vezetői, tanárai és dolgozói is mind-mind ügyeltek arra, hogy minden a legnagyobb biztonságban menjen. Mivel a tanulás online formában történik, nem pocsékolod az idődet azzal, hogy utazgatsz az előkészítőre vagy a magántanárhoz, ahol a tanárok többsége azzal tölti a drága tanórákat, hogy újra elmondja neked azt a tananyagot, amit egyszer már úgyis végighallgattál a suliban az órákon, és a tankönyvből is meg tudnád tanulni. Azt gondolom, hogy hasznosabb, ha az idődet arra fordítod, hogy leülsz, és tényleg nekiállsz megtanulni a tananyagot, hétről hétre időt szánsz arra, hogy begyakorlod az érettségin előforduló feladattípusokat. Akik már tanultak velem, ezt mondták: "Kedves Vali!