Elkészítése: A húst az egész vöröshagymával, egy kanál ecettel, korianderrel, babérlevéllel (ha kisebb a babérlevél az egészet beletehetjük, ha nagyobb akkor csak a felét) és egy csipet sóval feltesszük főni. Kóstolgatással még ízesíthetjük. A répát eközben lereszeljük, elkészítjük a zsemlegombócot. A zsemlét darabokra vágjuk, mikróban megpirítjuk. Sűrű nokedli tésztát készítünk és ebbe forgatjuk a zsemledarabokat. Kicsit állni hagyjuk, majd forró vízbe szaggatjuk kanál segítségével és 10-15 percig főzzük. Miután a hús megpuhult kiszedjük egy tányérra és elkészítjük a vadas levét. Egy kevés cukrot megpirítunk, az olajat felforrósítjuk és egy evőkanál liszttel összekeverjük, hozzáadunk egy kis vizet. Ezután a lisztes keveréket a cukorhoz adjuk, jól összekeverjük, ezután merünk rá a hús levéből annyit, amennyi mártást szeretnénk a húshoz. A mártáshoz adunk még 1-2 evőkanál mustárt és 2-3 evőkanál tejfölt. Ezután visszatesszük a húst a mártásba, hozzáadjuk a lereszelt répát még egyet rottyantunk rajta, és kész.
Kattints a következő linkre:
A Marha vadas számomra nem az igazi zsemlegombóc nélkül, de más ételekhez is kiváló köret lehet. Egyéb köret receptjeim itt elérhetőek. Hozzávalók: 2 db zsemle 3 db tojás 300 g liszt 150 g víz só bors zsír vagy olaj 25 g hagyma egy marék (7 g) petrezselyemzöld Recept: A zsemléket 1 cm x 1 cm-es kockákra vágjuk és 180 fokra előmelegített sütően pár perc alatt halvány barnára pirítjuk. A hagymát pici zsíradékon üvegesre pirítjuk. A tojásokat a vízzel kikeverjük, sózzuk, borsozzuk majd belekeverjük a lisztet. ha már nokedli állagú, akkor mehet bele az apróra vágott petrezselyemzöld és a dinsztelt hagyma. Ebbe a keverékbe megy a szárított szemlekocka. Fogunk két evőkanalat és a masszából a segítségükkel gyolyó "szerű" formát próbálunk kialakítani. Ezt tesszük a forró sós vízbe. Nem fog lemenni az edény aljára azonnal lebeg. Kb 5 percig elég főzni, de mindenképpen nézzünk meg tálalás előtt, hogy a közepe nem nyers-e a zsemlegombóc-nak. Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on.
Vadnyúl vadas mártással és zsemlegombóccal 2019. január 28. Hozzávalók 4-6 személyre: 1 vadnyúl gerince és combjai 10 szelet házi füstölt szalonna só 1-2 fej fokhagyma 10 db sárgarépa 3 db zöldség (fehérrépa) 1 közepes fej vöröshagyma 1 tk. egész bors 1 tk. boróka bogyó 3-4 db babérlevél A mártás ízesítéséhez: cukor, ecet, mustár A rántásához: zsír, liszt A gombóchoz: 4 zsemle olaj, só 3 tojás 30-40 dekányi rétesliszt lestyán, majoranna, petrezselyem, őrölt bors A megtisztított, lehártyázott nyulat a húsleveshez hasonlóan hideg vízben feltesszük főni. Ha felforrt, szűrőkanállal leszedjük a habját. Ízesítjük sóval, vöröshagymával, teatojásba tett borssal, babérlevéllel, majd kb. fél órányi főzés után hozzáadjuk a megtisztított, feldarabolt répát és zöldséget. Újabb fél órányi főzés után váltott hideg vízben lehűtjük. Két napon át hagyjuk pácolódni a lében. Ezután a léből kiszedjük a húst, sózzuk, enyhén borsozzuk. Disznózsírral kikent, szalonnával beborított tepsibe helyezzük a tartóban hagyott fűszerekkel együtt.