Szakértők szerint gyakorlatilag alig lesznek, akik az új feltételekkel is igénybe tudják majd venni az adónemet. A másik jellemző példa, hogy többé nem számlázhat cégeknek az a fodrász, aki eddig mondjuk az üzlete mellett elment és más cégekhez, más vállalkozásokhoz, mondjuk idősotthonokhoz szállt ki. Mivel Magyarországon élünk, nagyjából sejtjük, hogy milyen megoldások fognak születni erre a helyzetre. Hát nem fehéredni fog tőlük a gazdaság. az biztos. Ami már csak azért is groteszk, mert részben épp a visszaélésekre hivatkozva esik neki az adónemnek a kormány, szokása szerint éles szike helyett csorba baltával. Persze, unalmas kommunikációs fogás ez is: tizenkét év alatt az Orbán-pártok által támogatott kormányok valahogy mindig akkor veszik észre a rendszerhibából adódó kiskapukat és az esetleges visszaélőket, amikor az politikailag jó nekik. És miközben igazából senki nem tudja, hogy pontosan hova is dobja majd a kisvállalkozók jelentős részét ez a hungarikum-gyanús adókatapult, addig borítékolhatóan beindul majd az ideológiai becsípődések mentén a vita arról, hogy akkor most az öngondoskodás ellehetetlenítése, vagy a közteherviselés egyfajta helyreállítása történik.
A Hungarikum-standon kvízzel, kétóránkénti ajándéksorsolással, népzene és táncház-bemutatóval, operett előadásokkal, tárogató bemutatóval, játszóházzal, különböző inspiratív játékokkal várjuk kedves vendégeinket. vissza
Orbán Viktor miniszterelnök (b2) a Sopronban tartott kihelyezett kormányülésen 2022. június 4-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán) Annyira tipikus az egész. Mármint a kisadózó vállalkozók tételes adójának (továbbiakban: kata) drasztikus átszabása. Ott van mindjárt a sebesség: Semjén Zsolt, Orbán Viktor törvényalkotási- és ügyrendi strómanja szeretné egy nap alatt lezavarni az egész szavazást arról, hogy kisvállalkozók százezreinek az élete boruljon fel szeptember elsejétől. Tipikus az is, hogy a törvény alkotóit, benyújtóit szemmel láthatóan megint nem érdekli a valóság. A módosító alapján ugyanis csak magánszemélytől származhatna bevétele a katázóknak. A Facebook-falam konkrét kormányzati hatástanulmánnyá vált, gondolom másnak is, de azért ideírom a két tipikus példát. Az egyik szerint rengeteg grafikus, szabadúszó újságíró, szerkesztő, fordító lehetetlenül majd el, hiszen közöttük is rengeteg katás van, és jellemzően cégek állítanak ki nekik számlát. (Érdekes, hogy a taxisokat mennyire kíméli a kormány, bár a Direkt36 Uber-es anyaga után, ami többek között arról számolt be, hogy mennyire tart a személyszállítók haragjától a kabinet, ez annyira nem is meglepő. )
A CSABAI KOLBÁSSZAL, a hízott libából előállított termékekkel, a tokaji aszúval és a Béres-cseppel bővítette a Hungarikumok Gyűjteményét a Hungarikum Bizottság keddi, székesfehérvári ülésén. A testület kiválasztotta a hungarikum tanúsító védjegy nyertes grafikai pályázatát is. A magyarság kiemelkedő termékeit tartalmazó Hungarikumok Gyűjteménye mellett a nemzeti értékeket nyilvántartó Magyar Értéktár is bővült. Az értéktárba felvették Puskás Ferenc életművét, a szikvizet, a KÜRT adatmentést, a magyar operettet, és a fröccsöt – jelentette be a bizottság döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke. A bizottság kiválasztotta a hungarikum tanúsító védjegy megalkotására kiírt pályázat nyertesét, akinek alkotása a jövőben védjegyként fog szolgálni. A védjegy a magyarság csúcsteljesítményeit, a Kárpát-medencében töltött 1100 évet és a magyar alkotásokat képviseli. Továbbá segít a hungarikumok megismertetésében és megjelölésében is – fogalmazott a miniszter.
Kategória:Hungarikumok – Wikipédia Schindler listája Ismét bővült a hungarikumok listája és a Magyar Értéktár Történelmi hagyaték » A TITKOK KORONÁJA (A Magyar Szent Korona - A beavató Korona) Nincs még egy olyan nemzet a Földön, amely egyetlen nemzeti ereklyéjének ekkora jelentőséget tulajdonítana és olyannyira tisztelné, mint a magyar nép a Szent Koronát. Birtoklásáért trónviszályok dúltak, sokszor árulások és összeesküvések áldozatává lett. Volt eset, amikor egyszerűen ellopták vagy titkon őrizték. A XIII. század eleji Magyar Királyságban súlyos válság érlelődött. A főnemesség erejét felőrölték az örökösödési harcok, a királyi birtokokat elajándékozták, az uralkodó hatalma látványosan meggyengűlt. A lovaskultúrák vallása három meghatározó értékrendere épült: az istenfogalomra világfa jelrendszerére a táltos kapcsolatteremtő képességeire. A világmindenséget három részre osztották fel: égi, földi és földalatti világra, amelyeket a világfa kötött össze. Az Anjou-házból származó lovagkirályunk, Nagy Lajos uralkodása alatt, 1358 körül készült egy pompás, 147 képpel gazdagon illusztrált kódex, a Képes Krónika.
Utazási kiállítás két díszvendége. A régió legnagyobb idegenforgalmi rendezvényére március 8-án, és 9-én várják az érdeklődőket az ITC székházba. Közel száz kiállító kínál számos kedvezményt az utazni vágyóknak. Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetője az idei Becherovka Miskolci Farsangot értékelve elmondta, a hideg idő ellenére is rengetegen látogattak el a rendezvény idején a belvárosba. A farsang csúcspontja vasárnap este a Deák Bill Gyula koncert volt, amikor szinte egy tűt sem lehetett leejteni a Szent István téren. A miskolci programkavalkád a következő hónapokban is folytatódik. Egyre határozottabban állíthatjuk, Miskolc gasztrokultúrája szárnyal. A Volkswagen-Dining Guide Étteremkalauz már tavaly is méltatta a Pizza, Kávé, Világbéke étterem, és a Desszertem cukrászda kínálatát – idén sem maradtak ki a listából. Megszülettek a 2019-es gála eredményei: Népszerű Első kalandregénye, az óriási sikert arató Sindzse szeme elmondása szerint "egy szűz talajra eső mag volt, amire ráadásul még langyos eső is esett, és pillanatok alatt szárba szökkent".