Láthatóvá válnak a magzat szemeinek helyzeti és alaki rendellenességei, valamint az ajak, és a kemény szájpad, illetve az állkapocscsont deformitásai. a magzat gerincoszlopa Kiszűrhetőek alaki elváltozások, deformitások, és a nyitott hátgerinc. a magzati végtagok Láthatóvá válnak az alaki elváltozások, esetleges végtagi hiányosságok. a mellkasi szervek; a szív és a tüdő Detektálhatóak a tüdő állományának, és a mellkas felépítésének, alakjának eltérései. Az ultrahang segítségével láthatóvá válik esetleges mellkasi folyadékfelgyülemlés, valamint a rekeszizom sérvesedése is (belek türemkednek a mellkasba). Vizsgálat alá kerül a magzat szívének helyzete, alakja, nagysága, a szív üregei valamint az azokat elválasztó sövények. Emellett a nagyerek (aorta, tüdővéna, tüdőartéria) is. Fontos kiemelni, hogy létezik külön magzati szívultrahang vizsgálat is ami a fent említetteket még alaposabban kiegészíti, és bizonyos kockázat becslések esetén elvégzésük kiemelten ajánlott. Erről egy következő cikkünkben olvashattok majd részletesen.
A vizsgálattal felismerhetőek a fejlődési- és kromoszóma-rendellenességre utaló jelek, kóros állapotok és a lepénytapadás. Javasolt időpont: 18 – 19. hét. Ebben a korban – ideális esetben – a magzat neme is megállapítható már. Rendelési idő Kedd 14:00 – 19:00 Csütörtök 9:00 – 14:00 Péntek 9:00 – 12:00 Dr. Belics Zorán PhD Szülész-nőgyógyász szakorvos, szakmai vezető, ultrahang specialista Hétfő 9:00-14:00 Kedd-Szerda-Csütörtök 9:00-13:00 Pászkányné Jenei Katalin Szonográfus
Ezek vérvételi vizsgálattal való kiegészítése a rendellenes csoport hatékony szűrését teszi lehetővé. A 18. terhességi héten esedékes a II. ultrahang szűrés. Ez már lényegesen részletesebb vizsgálatot tesz lehetővé, mely -ahogy a 12. héten- egyfelől a magzati kromoszómarendellenesség szűrésére, másfelől a magzati anatómiát érintő fejlődési rendellenességek kimutatására irányul.
Orvosok: Rendelési helyszíne: C 2 helyiség Helyszín: 1062 Budapest, Podmaniczky utca 109-111., C. épület, 2. emelet Rendelési idő Nap Rendelési idő 2022. 07. 01. Péntek 2022. 02. Szombat 2022. 03. Vasárnap 2022. 04. Hétfő 2022. 05. Kedd 2022. 06. Szerda 2022. Csütörtök 2022. 08. 09. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. Vasárnap