Hát hova jutunk itt? Orbán szerint lehetetlen állapot, utasította az igazságügyi minisztert, hogy egy fillért se fizessünk. Fel kell vállalni a vitát. A másik, szintén konkrét bírói ítéleteket, elsősorban a győri gyerekgyilkos előzetes szabadon bocsátását érintő döntést érintő kérdésre Orbán azt mondta, ki kell mondani világosan: Ha valaki szándékosan más ember életére tört, azt nem lehet hamarabb kiengedni a börtönből, mint amennyi büntetést kiszabtak rá. Ki rövidíti ezt le, milyen alapon? Ezeket az igazságügyi miniszter asszony, remélem, a következő hónapokban helyre teszi, és a megfelelő javaslatokat benyújtja a parlamentnek.
Hír TV Sajtóklub: Karácsony Gergely gyáva, sunyi és simlis A közel két hónapos online bejelentkezések után, a korlátozások feloldásának köszönhetően tegnap újra összeültek a Sajtóklub vendégei a Hír Tv-ben. A Sajtóklub vendégei Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője és Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője voltak. Az újságírói kör ezúttal többek között az ellenzéki főpolgármester intézkedéseit elemezte ki. Sajtóklub: A Gyöngyöspata miatti tüntetés a Soros-hálózat akciója A Hír TV Sajtóklub című műsorában a gyöngyöspatai romák kártérítési ügye kapcsán a Soros-szervezetek által rendezett tüntetésről és annak hátteréről beszélgetett Bayer Zsolt Bencsik Andrással, Gajdics Ottóval és Huth Gergellyel. Szóba kerültek a migránsok által Nyugat-Európában elkövetett bűncselekmények is, külön kiemelve a nemi erőszakok tematikáját. A végén beszéltek az új NAT-ról, illetve az ellene tiltakozókról. A klímaügyeskedők Nagy Blankáján és a szerencsétlenkedő Karácsony Gergelyen nevettek a legtöbbet A Hír TV hétfői vitaműsorában, a Sajtóklubban, Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét, Szentesi Zöldi Lászlót, a Magyar Demokrata főmunkatársát és Huth Gergelyt, a Pesti Srácok főszerkesztőjét kérdezte Bayer Zsolt műsorvezető, a Magyar Nemzet vezető publicistája.
Szijjártó: 700 millió köbméternyi plusz földgáz beszerzését tervezi a kormány A kormányzat az ország energiabiztonságának erősítése érdekében tárgyalásokat folytat.
Pénzszerző üzletággá vált a gyöngyöspatai eset – mondta Hír TV-nek az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence szerint a Soros-szervezetek nyerészkednek a szegregációból, ahelyett, hogy valódi megoldást adnának a hátrányt szenvedett romáknak. A Hír TV online szavazásán a nézők elsöprő többséggel Orbán Viktor javaslatára voksoltak, aki szerint igazságtalan munka nélkül milliókat kifizetni. Még a Szovjetunióba, kényszermunkára elhurcoltakra emlékező szentmisén, Kismaroson is téma volt a gyöngyöspatai iskola ügye. A váci református püspök az igazságtalanságot hangsúlyozta. Személyesen ismerem azt az igazgatóhelyettest, akinek el kellett menekülni onnan. Megítélnek 100 milliót azoknak, akiknek a purdéi az árkot átívelő hídon pénzt szednek a gyöngyöspatai polgároktól és napról-napra követnek el erőszakot – jelentette ki Csuka Tamás váci református püspök. A szocialista Bangóné a kormányt okolja a kialakult helyzetért, arról azonban hallgatott, hogy szegregált volt az oktatás Gyöngyöspatán az ő kormányzásuk idején is.
Főként, hogy utóbb az is kiderült, hogy a pereskedés hátterében egy Soros-hálózathoz tartozó, stratégiai pereskedő szervezet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (Chance For Children Foundation, rövidítve: CFCF) áll. A miniszterelnök szavaira szokás szerint most is gondolkodás nélkül, hisztérikusan reagáltak az ellenzéki médiumok, jogvédők. A gyöngyöspatai iskola Horváth Aladár, volt SZDSZ-es politikus, a Roma Parlament Egyesület nevében elmondta, hogy feljelenti Orbán Viktort a fenti mondatai miatt. A gond csak annyi, hogy a roma politikus éppen 2004 és 2006 között volt a Gyurcsány-kormány szociálpolitikai tanácsadója, amikor a szegregáció elkezdődött Gyöngyöspatán. Akkor valahogy mégsem tiltakozott ennyire. A baloldali kormányok idején kezdődött, most mégis a Fidesz-kormányon vernék el a port a szegregáció miatt A gyöngyöspatai ügyet jól összefoglalja Hollik Istvánnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának videója, amelyből kiderül, hogy a baloldali kormányok idején összehozott szegregáció miatt kell most Gyöngyöspatának bűnhődnie.
A Párbeszéd szóvivője, Barabás Richárd arról beszélt: már késő felzárkóztatással orvosolni a hátrányokat. " A szegregáció által okozott hátrányokat majd egy későbbi képzési program keretében kell orvosolni " – fogalmazott. Az LMP-s Kanász-Nagy Máté szerint sem az oktatás a megoldás, hanem az, ha kifizetik a nekik járó pénzt. " A kártérítést végre kell hajtani fogalmazott, és végre valahára el kéne kezdeni az oktatás, az iskolarendszer fejlesztését is " – mondta A szegregáció Gyöngyöspatán 2004-ben, a balliberális kormányzás alatt kezdődött, amikor az MSZP az SZDSZ-szel közösen vezette az országot. Bangóné Borbély Ildikó már akkor az MSZP tagja volt és felszólalhatott volna a szegregáció ellen. A szocialista politikus most azt mondta: nem szabad, hogy az ilyen esetekre csak évek múlva derüljön fény. " Minden magyar gyermek ugyanazokat az oktatási jogokat kapja meg, mivel egyformák vagyunk ". Hozzátette, " nem szabadna, hogy 10 vagy 20 év múlva derüljön ki, hogy bizonyos gyerekek nem ugyanolyan jogokkal tudnak ma Magyarországon iskolába járni mint mondjuk más gyerekek " – mondta a szocialista politikus.