A Letészem a lantot párverseként is értelmezhető az Ősszel című költemény. A kettős hangulatiság egyrészt a versben megjelenő és megidézett költői magatartások ellentétességéből következik, másrészt az ezt megteremtő költő belső küzdelmének következménye. A vers ebben is hasonlít az előzőre. Az Ősszel 1850 októberében keletkezett. A két költő (Homérosz és Osszián) szembeállításával két költői magatartás, világszemlélet és természetesen két kor ütközik egymással. Homérosz a verőfényes és életvidám antik görög világ jelképes alakjaként derűs, optimista olvasmányt kínál (a vershelyzet a szobájában könyvespolca előtt tétovázó költőt mutatja). Osszián, kelta bárd pedig a jelen létállapotához (elkeseredettség – "őszies") jobban igazodó "ködös, homályos énekével" kínál lelki rokonságot a vers költőjének. A két költő szembeállítása azonban nemcsak az időszembesítés, hanem az értékszembesítés szempontjából is fontos. Homérosz világa a szorgalmas és optimista reformkor világával rokon, Osszián a jelen kiábrándultságának, értékveszteségének, a szabadságharc elvesztése miatt érzett letargikus hangulatnak lírai megszemélyesítője.
Állj elő, vén Márkus! vedd le a süveget, Hadd süsse a napfény galamb-ősz fejedet; Tartsd fel három ujjad: esküdjél az égre, Atya, fiú, Szent-Lélek hármas istenségre: Hogy az a darab föld, a melyen most állasz, Nem tarcsai birtok, - ladányi határ az. Eléálla Márkus; térdben összeesve, Görnyedező háttal, mintha sírt keresne; Téli fának hinnéd, mit a zúz belombol, Fázik, aki ránéz s a halálra gondol; Kezei reszketnek: tán erő hijában? Tán a lelki vádtól, vénség álarcában? Esküszöl - "Esküszöm az élő Istenre, Utolsó napomra és örök idvemre. - " Esküszöl - "Esküszöm, s ha hamisat szólok: Se földben, se mennyben ne lehessek boldog; Föld kidobja testem, ég kizárja lelkem: Ama sebes örvény hánytorgasson engem. - " Lakoma Ladányban, - muzsika, mulatság; "Ej, haj! dinom-dánom: mienk az igazság; Nem azé a madár, aki elszalajtja, S kinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta. Lám a vén Márkusnak esze volt előre: Talpa alá tette, úgy esküdt a földre. " Ott iszik az öreg a tanáccsal sorban: De mintha keserőt érezne a borban.
Típusa szerint A lejtőn érték-és időszembesítő vers: a költő az értékszegény jelennel a több értékkel bíró múltat állítja szembe. Bár az értékszembesítés nem teljesen egyértelmű, hiszen a múlt értékgazdagságát is kétségbe vonja. A jövőben meg egyáltalán nem bízik, mert úgy érzi, az értékvesztés folytatódni fog, s a jövő a jelennél is rosszabb lesz. Ennek megfelelően a vers motívumai (lejtő, este, felhő) mind a lefelé irányuló mozgás visszafordíthatatlanságát jelzik, s ezzel a kilátástalanságot, a helyrehozhatatlanságot fejezik ki. Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz! Oldalak: 1 2 3